Bemutatkozik
A Fekete Gólya Fogadó
Korábban mi is éltük az átlagcsaládok nyugodt életét. Na jó, azért annyira sohasem voltunk átlagosak, már csak azért sem, mert mi nem a városban élünk, hanem itt, a Gemenci erdő északi kapujánál, a Keselyűsben. Imi erdész, Klári pedig látszerész.
Aztán egyszer eszünkbe jutott ez az őrült ötlet, hogy nektek is megmutatjuk ezt a természetközeli, cseppet sem nyüzgő, mégis eléggé mozgalmas életformát.
Először Szekszárd mellett, a Decsi-hegyen vásároltunk egy felújítandó tanyát, amit családi összefogással teljesen készre felújítottunk, majd a végén úgy döntöttünk, hogy megválunk tőle. De tudtuk, hogy ahol egy ajtó becsukódik, ott kinyílik egy másik. Ami talán ideálisabb és több lehetőséget is hordoz magában, mint a korábbi.
És akkor jött a saját otthonunktól pár lépés távolságra a lehetőség, hogy megvásároljuk a régi kocsmaépületet, ami egy sokkal nagyobb ház, mint az előző volt.
Néhány szó rólunk
a Babos család
Imre, Klári, és a gyerekeink: Bence és Gréta
A Fekete Gólya Fogadó közvetlen szomszédságában élünk. Mi nemcsak amiatt vagyunk itt, mert vendéglátóként ez a kötelességünk, hanem mi itt éljük az életünket. Gyerekeinket is kezdetektől fogva itt neveltük, úgy, hogy aktívan bevonjuk őket a mindennapi életünkbe.
Így amikor elkezdtük a ház felújítását, nem volt kérdés, hogy a végeredmény az ő kezük munkáját is dicséri majd. Ez egy nagy, közös, családi vállalkozás, és azt szeretnénk, ha ezt ti is megtapasztalnátok, amikor hozzánk érkeztek a Fekete Gólya Fogadóba.
Az épületről csipetnyi információ
A fogadó
Az épület valószínűleg valamikor a 19. század végén épült, de ez sajnos eddig még nem bizonyított tény. Az viszont igen, hogy ebben az épületben korábban egy kocsma működött, a másik felében pedig egy lakás volt.
A kocsma részből alakítottuk ki a nagy közös étkező-konyhát és a kétszobás Kőris-apartmant. A régi 3 szobás lakásból pedig a Tölgy apartman született.
A teljes ház hasznos alapterülete 330 m2, míg a házhoz tartozó udvar 3700 m2. Az udvar végében egy madárröpdét építettünk, ahol testközelből láthatsz fánánt, gyöngytyúkot, pulykákat és pávát is. Hamarosan elkészül a kisállat simogatónk is, ahol nyuszikkal is találkozhattok. Addig pedig szívesen bemutatjuk nektek Rejtélyt, a pónit, aki nagyon szereti, ha simogatják.
A nagy udvaron lehetőségetek lesz labdázni, tollasozni, bográcsozni, vagy csak egyszerűen kiülni a szabad levegőre és beszélgetni, napozni.
A tűző nap ellen terebélyes diófák és egyéb árnyékot adó fák lombjai alatt is megpihenhettek.
Egy nagyobb kavicsos parkolót alakítottunk ki, így az autók zárt udvarban, biztonságos helyen állhatnak.




































